Vasút

MÁV M62 "Szergej" dízel-villamos mozdony
A MÁV a vontatás korszerűsítéséhez 1965 és 1974 között 270db normál és 18db széles nyomtávú(a GySEV-nek érkezett még 6 db a típusból) M62-es mozdonyt szerzett be. A mozdonyok üzemeltetésével kezdetben sok probléma merült fel, amit később sikerült a szakembereknek kiküszöbölniük. Ennek köszönhetően 1975-re már ez a sorozat végezte a tehervontatások 40%-át.
MÁV M63 dízel-villamos mozdony
A Ganz által kifejlesztett M63-as sorozatot a MÁV rendelte, mert szükségessé vált nagyteljesítményű mozdonyok beszerzése a nagy tömegű gyorsvonatok továbbítására. Az első két prototípus mozdonyt 1970-re készítette el a gyártó.
MÁV M601 dízel-villamos mozdony
M601
Jendrassik György által 1947-ben megtervezett 2000LE nagy teljesítményű dízelmotor 1953-as elkészülte után, a próbapadokon végzett tesztek kedvező eredményei után, megbízták a Ganz gyárat építse be egy mozdonyba. Az M601 (DVM-3) prototípus elkészülte után a tömege (141t) nagyobb volt a hattengelyes mozdonyok megengedett tömegénél, ezért 1-1 futókerékpárt kellett beépíteni a forgóvázaiba.
MÁV V44 villamosmozdony
V44
A fázisváltós mozdonyok rudazathajtási rendszerének költséges karbantartásának hatására a MÁV 1939-ben megrendelt a Ganz-nál két egyedi meghajtású mozdonyt. Az új tengelyenkénti egy vontatómotorral történő meghajtásnak köszönhetően nagyobb sebesség elérésére nyílt lehetőség, viszont a V40-es pólusszám átkapcsolós vontatómotorjai a nagy méretűknek köszönhetően már nem voltak alkalmazhatók.
MÁV M61-2001 Krauss-Maffei D66 dízel-hidraulikus mozdony
D66
A mozdonyt a Krauss-Maffei fejlesztette ki a V200-as sorozatából, D66-os néven mutatták be 1957-ben. 1960-ban indították a MÁV pályázatán, a próbamenetei alatt M61-2001 pályaszámon közlekedett. A bonyolult dupla motoros, hidraulikus meghajtásának köszönhetően a vasúttársaság a versenytárs NOHAB cég Di3-as sorozata mellett döntött.
MÁV M61 NOHAB dízel-villamos mozdony
M61
A Jendrassik féle M601 kudarca után a MÁV úgy döntött külföldről szerzi be nagyteljesítményű dízelmozdonyait. Az 1960-ban kiírt pályázaton a német Krauss-Maffei és svéd NOHAB gyárak is indultak. Végül az egyszerűbb felépítése és olcsóbb fenntartása miatt a NOHAB gyár Di3 sorozata mellett döntöttek és az M61 sorozatszámot kapták.
MÁV V63 "Gigant" villamosmozdony
V63
A MÁV 1971-ben megbízta a Ganz-MÁVAG-ot és a Ganz Villamossági műveket, hogy a V43-as sorozat mellé fejlesszenek ki egy nagyobb teljesítményű villamosmozdonyt a nagyterhelésű tehervonatok továbbítására.
MÁV M41 "Csörgő" dízel-hidraulikus mozdony
M41
A megnövekedett szállítási igények kielégítésére a MÁV új mozdonysorozat beszerzése mellett döntött a 60-as években. A Ganz 1968-ban készült el az első prototípus mozdonnyal, a DHM-5 M41 2001-el. Ebbe az általuk kifejlesztett hengerenkénti 100LE-s motort , míg az M41 2002-be a Pielstick licensz alapján készült 150 LE-s PA4V-185 motort és gőzfejlesztőt építettek a vonatok fűtéséhez.
MÁV V43 "Szili" villamosmozdony
V43
Az egyre jobban terjedő vonalvillamosításoknak köszönhetően 1963-ban a MÁV megkezdte a V43 sorozatú mozdonyok beszerzését. Az első hét mozdonyt a nyugati mukaközösség készítette, a többit a licensz megvásárlása után a Ganz-Mávag és a Ganz Villamossági Művek.