Vasút
MÁV M41 "Csörgő" dízel-hidraulikus mozdony
A megnövekedett szállítási igények kielégítésére a MÁV új mozdonysorozat beszerzése mellett döntött a 60-as években. A Ganz 1968-ban készült el az első prototípus mozdonnyal, a DHM-5 M41 2001-el. Ebbe az általuk kifejlesztett hengerenkénti 100LE-s motort , míg az M41 2002-be a Pielstick licensz alapján készült 150 LE-s PA4V-185 motort és gőzfejlesztőt építettek a vonatok fűtéséhez.
MÁV V43 "Szili" villamosmozdony
Az egyre jobban terjedő vonalvillamosításoknak köszönhetően 1963-ban a MÁV megkezdte a V43 sorozatú mozdonyok beszerzését. Az első hét mozdonyt a nyugati mukaközösség készítette, a többit a licensz megvásárlása után a Ganz-Mávag és a Ganz Villamossági Művek.
MÁV M601 dízel-villamos mozdony
Jendrassik György által 1947-ben megtervezett 2000LE nagy teljesítményű dízelmotor 1953-as elkészülte után, a próbapadokon végzett tesztek kedvező eredményei után, megbízták a Ganz gyárat építse be egy mozdonyba. Az M601 (DVM-3) prototípus elkészülte után a tömege (141t) nagyobb volt a hattengelyes mozdonyok megengedett tömegénél, ezért 1-1 futókerékpárt kellett beépíteni a forgóvázaiba.
Tömegközlekedés
Ikarus 280-as csuklós autóbusz
1971-től gyártotta az Ikarus a 280-as csuklós szériát egészen 1999-ig. A mai napig az egyik legnagyobb példányszámban gyártott buszszéria a 200-as sorozat tagja amiből több mint 200000 darabot gyártottak le. A busz különlegességének számított a kormányzott hátsó tengely.
Tatra KT8D5 villamos
A kezdetek kezdetén 1980-ban a Csehszlovák Közlekedési minisztérium által rendelt villamosoknak két kitételt szabtak. Háromrészeseknek és nyolctengelyeseknek kellett lenniük. Az első prototípus a KT8D5CS nevet kapta, amiből a CS a Csehszlovák Szocialista Köztársaság CSSR rövidítése. 1984-ben állt forgalomba Prága útjain.
Neoplan Centroliner autóbuszcsalád
13 változatból áll a Neoplan cég Centroliner buszcsaládja, három különböző: szóló, csuklós és emeletes típusú alacsonypadlós kiépítésben. A buszok MAN 176 kW – 228 kW teljesítményű motorokkal vannak szerelve. N4522-es modell jelenleg az egyetlen busz a piacon ami eléri a maximálisan megengedett 18.75 méteres hosszt, ilyeneket szerzett be 2006-ban Miskolc városa az Ikarus 200-as család leváltására is.
Légi közlekedés
Su-33 vadászrepülőgép
A Sukhoi Su-33 (NATO neve Flanker-D) tengerészeti vadászrepülőgépet, 1982-ben kezdte el gyártani a Sukhoi cég Oroszországban, az újonnan épülő Kuznetsov repülőgép-hordozókhoz. Közvetlen leszármazottja a Su-27 Flanker-nek, eredetileg a Su-27k „korabelnij” nevet viselte.
Boeing 737-es család
A Boeing 737-es a világ legnépszerűbb közepes hatótávolságú, keskeny törzsű kereskedelmi utasszállítógépe. Az 1967 óta gyártott gépre eddig több mint 6000 megrendelés érkezett és több mint 5000-et gyártottak le belőle.
Vízi közlekedés
Nimitz osztályú repülőgép-hordozó
A Nimitz osztályú repülőgép-hordozók a valaha épült legnagyobb hadihajók a világon. A hajó 332.9 méter hosszú, 102.000 tonnát nyom és több mint 6000 fős személyzet szolgál rajta.Összesen 10 darab Nimitz osztályú hordozót épített a Virginia-i Newport News Shipbuilding (az új neve: Northrop Grumman Ship Systems).
IIB típusú tengeralattjáró
A Deutche Werke AG, Germaniawerft, Flender-Werke által gyártott típusból 20db készült 1934 és 1940 között. A típusba tartozó hajók: U-7 - U-24, U-120 - U-121 .